Martin Luther Templom kiállítótermében Hainburgban 2019. május 26-án került sor Helen Tóth két hónapig tartó kiállítására, aki Dunaszerdahelyen él és alkot. Egy olyan tehetséges szlovákiai magyar képzőművész, mint Helen Tóth alkotásait ismerhették meg a hainburgi kiállítás nézői, melyek méltón képviselik a zsenialitást, az egyediséget és a született tehetséget.
A pozsonyi képzőművészeti főiskolán tanult, festészet szakon. 2017-ben a VÚB Év Festménye versenyének a döntőse volt. 2018-ban a Budapesti majd a Párizsi Art Fairokon állított ki. Munkásságát már több mint 30 kiállításon mutatta be, Szlovákiában, Németországban, Romániában, Magyarországon, Franciaországban.
Az erdő festése mögött elsősorban a természet iránti csillapíthatatlan vágy bújik. Munkásságában az a kérdés foglalkoztatja leginkább, hogy erdővé válhat-e az ember. Milyen módon és formában kerülhet kapcsolatba az erdővel, limitáló érzékszervein keresztül. Hogyan ad magáról az erdő tudomást, hogyan jelenik meg bennünk és mindannyiunkban hasonló módon teszi-e. Milyen érzés lenne fákká válni, egyszerre ezer faként belélegezni a nyári vihar páráját és átélni az erdő lényét, mindezt önző módon, az emberi tudatot meghagyva. Effajta vágyai késztetik egy saját fiktív erdő megalkotására. Egy olyan erdő létrehozására, amelyet a mi ismert realitásunkban nem találunk meg. Deformált, darabokból összerakott kompozíciókból, az éles és homályos váltakozásaiból megalkotott biztonságos tér, amelyben egy állat sem pusztulhat el, egyetlen fát sem vághatnak ki, s amelyet senki ember fia nem tehet tönkre.
Helen Tóth - Egyszerre lenni minden és egy
Helen Tóth - Kétségektől elnyelve
Helen Tóth - Ráncot varrtunk a Föld homlokára
Az emberi jelenlét szándékosan ki van hagyva a képekből. Levéltelen, lombkorona nélküli fák dominálnak, valamint vékony cérnára felakasztott kopár ágak, amelyek az instabilitást és bizonytalanságot szimbolizálják, feszültséget teremtenek, mozdulatlanságukkal viszont nyugtató hatást keltenek, paradox módon. Hogy miért kopárak az ágak? Mert kopáran gyönyörűek, kopáran látjuk a csontozatukat, az ereiket, a gerincüket, s nem takarják el különleges formájukat lombkoronával, amely unalmas és semmitmondó. Ezen motívumok fiatal generációnk szorongását hordozzák magukban a túltechnizált társadalmunkban, ahol gyakran érezzük úgy, mintha nem lenne a lábunk alatt talaj. De az erdő festése mögött elsősorban a természet iránti csillapíthatatlan vágy -vallja magáról Helen Tóth. Helent kisgyermekkorától ismerem, láttam Őt felnőni, követtem művészi kibontakozását, ahogy kereste önmagát, művészi stílusát. Tehetsége nyilvánvaló, mivel nagyon fiatal, előtte nem csak az egész élet, de egy ígéretes pálya, jövő is. Róla szóló sorokat így zárom: „Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom. Te engemet, én tégedet, virágom, virágom.”
Molnár Ilona a kiállítás kurátora, Tóth Helen festőművész, Beke Judit német tolmács
Smuk András, Molnár Ilona, Katona Ágnes, Hans Peter Graner, Tóth Helen, Igor Skoček, Ján Magyar
Legközelebbi nemzetközi nézősereg
