Kellemes meglepetésben volt részem a minap, amikor reggel megszólalt a telefonom, és nem kis élményben részesültem régi barátom, volt egyetemi évfolyamtársam Asbóth József, a Duna televízió ismert egykori bemondója köszöntése után. Háromévi találkozás után profi módon beolvasta nekem az Új Nő márciusi számában megjelent Bartalos Tóth Iveta rövid nyilatkozatát arról, mit jelentettek számára középiskolai magyaróráim. Nagyon jóleső érzés járta át a szívemet, egyrészt azért is, hogy ilyen módon szerezhettem tudomást Asbóth József elismerő szavai által arról, nem volt hiábavaló a tanári tevékenykedésem, visszhangra talált. Iveta már 16 éves korában elkötelezte magát az írásnak, emlékszem zsenge szárnypróbálkozásaira, írásaira. Őszintén mondhatom, nagyon jó képességű osztályba járt, és nagy öröm volt számomra is, hogy taníthattam őt, őket. Bár egy tanárnak nem szabad kinyilvánítani megkülönböztető érzéseit, de kiváltképp szerettem őket, amit viszonoztak is. Sosem felejtem el, amikor megérezték magánéletem nehéz időszakát, egy osztályként közösséget alkotva, felállva vártak március 15-én és elénekelték a Csallóközi Himnuszt. Igazi meglepetés volt, mai napon is hálát érzek érte.
Felejthetetlen érzés volt, szép emlék maradt, mint amilyen kellemes meglepetés volt Bartalos Tóth Iveta visszalapozása magyaróráimra.
Büszke vagyok, hogy ilyen tehetséges, életében küzdelmet nyert magyar diákom volt. Gratulálok a tavalyi év sikert aratott Élet lejárt szavatossággal című elbeszéléskötetéhez. Azt kívánom, hogy volt középiskolám tanárai hasonló visszajelzéseket kapjanak munkájukért hosszú évek múltával is.
