Egy hónapig Szerbiában Vajdaságban próbáltunk megfeledkezni magáról a koronavírusról, a világban található fenyegető jelenlétéről. Amikor elutaztunk Szerbiába, piros színnel jelzett, utazásra nem ajánlott területnek minősítették, holott a napi megbetegedések száma sokkal kevesebb volt, mint máshol Európában. Ezért aztán nem is tartottunk a vírustól. Lakóhelyünk bázisa Vajdaságban Észak-Bácskában a telecskai dombok nyúlványainál fekvő Bácskossutfalva volt. 10 évvel ezelőtt 5000 lakosa volt a falunak, ma már 3000 körüli a falu lakosainak száma. Régen színmagyar volt a lakosság, a magyar tanítási nyelvű iskolának több mint 600 diákja volt. Ez a létszám az elvándorlás miatt mára 270 főre csökkent. A szerb diákok az 5 km kilométerre levő 2500 lakosú Pacsér faluba járnak iskolába busszal. A mai napig nem tudtam felfogni, hogy a faluban élő iskolások mindegyike kivétel nélkül köszön az utcán mindenkinek, akivel találkozik. Mintha más bolygón lettünk volna, életem során a Csallóközben ezt nem sikerült elérni még az iskola épületében sem, nemhogy még az utcán a pedagógusokkal szembejövő diáksággal.
Őszi csendélet
Református templom Bácskossuthfalván
Bejárat a református óvodához
Bácskossuthfalvi utcakép
A volt Ungár ház
A faluban kevés a munkalehetőség, így gazdálkodásból, háztájiból próbálnak megélni az emberek. Minden szerdán van piac, az emberek 90 százaléka a piacon vásárol, mert ott minden olcsóbb, és emellett jó minőségű az áru. De ez nem csak erre a településre jellemző, hanem minden vajdasági falura és városra is.
Az emberek barátságosak, készségesek, nem irigyek. Október a szüret ideje, így mi is kivettük részünket a szőlőszedésből. Jó volt a termés, mézédes a szőlő. Lépten-nyomon traktoros vagy szekeres szőlővivőkkel lehetett találkozni. Persze a munkásokat jó tavalyi borral és étellel, szerb gibanicával, azaz sós túros kaláccsal vendégelték meg a szőlőgazdák. Szüret után finom mustot ízlelgethettünk, melyhez fogható ízélményben ritkán lehet része az embernek. Kihasználtuk a jó időt, rendeztük a virágoskertet, sütkéreztünk a napon. Esténként hallgattuk a falu távolról szűrődő zajait, állatok türelmetlen, eleséget követelő bőgését, kutyák eszeveszett csaholását, baglyok huhogását, denevérek repkedését. Messziről érezni lehetett a fával fűtött kéményekből felszálló, gyerekkorunkra emlékeztető füst illatát. Mintha rövid, kis időre Mikszáth korába kerültünk volna vissza. De talán nem is véletlenül, hiszen Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival c. regényének ötletet adó eseményei itt játszódtak. A regénybeli Tóth Mari családjának – valóságban Ungár bárói család főutcán levő házának megmaradt része még ma is áll. Napjainkban a baptista egyház tulajdonában van. A falu további ékessége a református templom kertjében található több mint százéves Mátyás királyról elnevezett terebélyes fa. A falu központjában levő gyönyörű platánfák karéjában van Vajdaság kettő Kossuth szobrai egyike, mely évekig tartó rejtegetés után került elő. Aki nyugodt pihenésre vágyik, meglelheti ebben a nagy területen elterülő régi hagyományok nyomait őrző magyar faluban, ahol nagy sétákat tehet a városból menekülő ember. Ráadásul a faluban nem volt egyetlen koronavírussal fertőzött ember sem.
Mátyás-fa
Fűzfa a falu közepén
Dolgos segítőink falubeli testvérpár
A barátságos Nikola szerbül és magyarul is beszél
A szekér útrakész a zöldhulladékkal
Hazatérésünk előtt tiszteletünket tettük a falu legnagyobb temetőjében, mivel tudtuk, hogy Szlovákiában a halottak napján nem lesznek látogathatók a temetők. A rendezett temetőre az egyszerűség, zsúfoltságnélküliség volt jellemző, mint magára a falura is, Bácskossuthfalvára, ahol egy hónapig menedéket leltünk a vírus elől. Hazatérésünk után házi karantén várt ránk, majd tesztelés, várjuk az eredményt.
Bácskossuthfalvi piacon
Temető Bácskossuthfalván
