Kínában jártam 2008-ban (2.rész)

1.jpg

Harmadik napunkat is Pekingben töltöttük, fő célunk a Nyári Palota megtekintése volt a Kunming-tó partján, ahol fedett sétányon elvegyültünk a hömpölygő tömeg közé. Megcsodáltuk a márványból készült hajót a kikötőben, melyről alig lehetett észrevenni, hogy csak díszként szolgál. Ezért meg kellett elégednünk a kisebb hajókkal, melyekkel a tó közepén található kis szigetre szállították a látnivalóra éhes turistákat, ahonnan kecses hídon lehetett sétát tenni a látványosságért. A Nyári Palota után az előre lebeszélt manufaktúrákat jártuk végig, voltunk a selyemkészítés, a vázakészítés, a folyami és tengeri igazgyöngy ékszerekké kivitelezésének helyszínén, az ásványok, ritka kőzetek kiállításán, azok csiszolását figyelhettük meg. Részt vettünk igazgyöngy ékszerek bemutatóján, ahol vásárolni is lehetett. Többen éltek is a vásárlás lehetőségével. Soha nem látott színekben pompázó nefritkőből készült faragott dísztárgyak voltak a szállodánk előcsarnokában, a recepciónál, eladásra kínálva, árral ellátva. Közöttünk nem akadt vevő.

2.jpg

Xian látkép

3.jpg

Xian

4.jpg

Xian park

5.jpg

Xian Árusok

6.jpg

Xian Tang dinasztia fürdőjének bejárata

7.jpg

Xian fürdő

8.jpg

Fürdőkád


Negyedik napon elhagytuk Pekinget, repülővel a több millió lakosú Xian városába utaztunk, ahol két napot töltöttünk. Xian városától indult a híres selyem út. Egyik nap célpontba vettük a Tang dinasztia fürdőjének megtekintését. A Tang dinasztia vonzerejét képviselte a nagyon szép császárnőjük, akinek kedvenc tartózkodási helye ez a fürdő volt. A császárnő szépségét bizonyítja a róla mintázott gyönyörűséges márványszobor, melynek láttán elállt az ember lélegzete. A kínaiak nemzeti szimbólumú virága a lótuszvirág, melyet élőben és alkotás formájában is megcsodálhattunk. De életemben először láttam datolyaszilva (hurmakaki) fát, rajta érett gyümölcsével. A híres fürdőhely mellett található volt a még híresebb Agyagkatonák Múzeuma, amely hatalmas területen feküdt.

9.jpg

Császárnő márványszobra

10.jpg

Lótuszvirág

11.jpg

Datolyaszilva


Nem tagadom izgatottan vártam az agyagkatonák kiállítását, melyben nem csalódtam, magában a látványában sem. A meglepetés az volt nekem, hogy hatalmas területen rengetegnél is több, amit elképzelni tud az ember, agyaghadsereg tárult a szemünk elé. Hihetetlen, agyagba öntött sokaság a földalatti rejtekében várt ránk. Nem csak a restaurált agyaghadsereget szemlélhettük meg, hanem a darabokra tört agyagszobrokat is, melyek a felújítás előtt voltak. Xian városában évekkel ezelőtt a hetvenes évek táján a földeken dolgozó kínai parasztember ásás közben talált rá a felmérhetetlen jelentőségű leletekre. Megdöbbentő látványt nyújtott az egész. Emellett a gazdagabb vezérek díszes bevonatú szobrait állították ki üvegtárolók mögött. Másnap Xian további nevezetességét, a Tang dinasztia által 652-ben építtetett Liba pagodát néztük meg és körülötte levő látnivalókat. Jártunk a fából kézzel faragott szobrokat, díszes bútorokat, használati tárgyakat árusító raktáráruházban.

12.jpg

Agyagkatonák múzeum bejáratánál

13.jpg

Agyagkatona

14.jpg

Agyagkatona lóval

15.jpg

Agyagkatonák

16.jpg

Agyagkatonák

17.jpg

Agyagkatonák

18.jpg

Bútorok

19.jpg

Feltárás helyén

20.jpg

Libapagoda

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetakarigazis.blog.hu/api/trackback/id/tr2115597992

Lehet, akár igaz is

A blog az életből vett példákról, megtörtént esetekről, tapasztalatokról szól környezetünkkel, utazással, pedagógiával kapcsolatban, valamint kiállításokról, koncertekről, rendezvényekről.

Friss topikok

süti beállítások módosítása