Jutott eszébe már másnak is rajtam kívül, hogy mit vonnak maguk után a Csallóközben és Szlovákia magyarok által lakott településeken a gomba módon épülő, a nép által elnevezett Big Brother házak? Elsősorban a magyar településekbe beköltöző, betelepülő szlovák nemzetiségű lakosok számának megnövekedését, meghonosodását. Ezek alapján nincs mit csodálkozni azon, hogy kevesebb a magyar iskolába járó tanulók létszáma. A rengeteg országos szinten olcsóbb lakás megteszi a magáét, gyorsítja a magyarok asszimilálódását. Ehhez jön még az idős magyarok elhalálozása utáni megüresedett házak eladása szlovák vevőknek, és mindjárt összeáll a kép, amikor a valamikori magyar falvakban először szlovák nyelven szól a hangosbemondó. Persze nem szólhatunk semmit, a globalizáció már csak ilyen… Tudjuk-e, mit jelent ma magyarnak lenni Szlovákiában? Szerintem igazán az a magyar, akinek az unokája is magyar. És magyarul álmodik, gondolkodik, beszél, ír, nem hagyja el szülőföldjét. Mint ahogy a székely ember is akkor marad székely, ha a székely zászlót Székelyföldön teszi ki a házára, vagy próbálja ezt megtenni akár Brassóban. Van egy ismerősöm, aki középkorúként szlovákiai magyarként telepedett le családjával együtt Sopronban. A családfő Bécsben dolgozik, naponta ingázik. A gyerekek Sopronban leérettségiztek, utána elvégezték felsőfokú tanulmányaikat, és ők is Bécsben találtak munkát. A családfőnek pár éve van a nyugdíjba menéséig, a családanya könyvtáros szakjával nem talált magának munkát, mivel a soproniak csak tótnak tartották, nevezték őt. A család úgy határozott, hogy a nyugdíjas évek elérése után, a gyerekeik nélkül, visszatelepülnek Szlovákiába, az azóta majdnem teljesen elszlovákosodott szülővárosukba, ahol vállalják, ezek a büdös magyarok jelzőt és az ezzel járó nehéz sorsot. A kérdés ez esetben is érvényes, hogy a Magyarországon magyarul tanult gyerekeik ezek után Ausztriában magyar magyarok vagy tótok és mégis csak magyarok lesznek? Tehát a Sopronban élő magyarországiak csak az osztrákokat szeretik. Nekem Sopronról az ugrik be, hogy 1956-ban az egyetemisták nagy része disszidált, az Erdészeti Egyetem hallgatóinak többsége Kanadában talált új hazára, ahol ösztöndíjat kaptak, tovább tanulhattak. Az ő unokáik már nem beszélnek magyarul, csak elbeszélésekből tudják, hogy honnan jöttek őseik. Ők vajon sejthetik, hogy magyarnak lenni mit jelent. Nagy öröm számomra, hogy az én nagyszüleim, szüleim, fiam, testvérem, annak gyerekei tudják, unokái is tudni fogják, mint sok volt tanítványom, barátom is tudja, mit jelent nekem és nekik magyarnak lenni.
