Egy nem mindennapi csallóközi lány élettörténetéről szóló írást szeretnék közzé tenni.
Az írás MUDr. Szigeti Zoltántól származik, aki lányáról, Szigeti Zsófiáról megírja, hogyan lett egy dunaszerdahelyi gimnazistából a budapesti ELTE-én japán-koreai szakon végzett diplomás és menedzsment szakot folytató egyetemista.
Én végig kísértem Szigeti Zsófia pályáját, s mint volt pedagógus szeretném, hogy minél többen megismerhessék élettörténetét, mely rendkívüli és ritka környezetünkben.
MUDr. Szigeti Zoltán írása lányáról, Szigeti Zsófiáról
2018 júniusában lányunk, Zsófi befejezte tanulmányait, és sikeres államvizsgát tett az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karán a keleti nyelvek és kultúra japán szakán, mint főszakon, valamint a kötelezően választható mellékszakon, amely az ő esetében a koreai szak volt. Ha egy kicsit szerénytelen akarok lenni, el kell mondanom, hogy a japán főszak mellett minorként a koreait választani az egyik legnehezebb és legigényesebb kombinációnak minősül, ezért Zsófi évfolyamtársai közül csak kevesen vágtak neki hasonló módon a tanulmányaiknak. De azok közül is, akik így döntöttek, egyedül Zsófi volt az a hallgató az egész évfolyamból, aki végül is időben lediplomázott ebből a két, külön-külön is nehéz és embert próbáló szakirányból. Mint minden szerető és gyermekéért felelős szülőknek, így nekünk is óriási boldogság, hogy lányunk célkitűzése és álma valósággá válhatott.
Amikor lányunk felvételt nyert az egyetemre, a nagy öröm és boldogság mellett azon nyomban aggodalom is kezdett marcangolni bennünket. Három dolog volt, ami kétségeket ébresztett bennünk. Először is, féltünk attól, hogy hogyan fog tudni belelendülni a tanulásba, ugyanis az egyetemi oktatás teljesen más jellegű, mint az alap- vagy akár a középiskolai. Másodszor, tartottunk attól is, hogy kiszakadva az itthoni közegből, egyedül, egy albérleti lakásban, ami szintén nem mindegy, hogy hol van és kié, és ahol csak magára számíthat, hogyan fogja tudni ellátni magát. Gondolok itt a főzésre, mosásra vagy akár a takarításra. Harmadsorban pedig, nagyon tartottunk attól is, hogy egy óriási világvárosba kerülve, a csallóközi község, Alistál és a kisváros, Dunaszerdahely után, hogyan tudja megtalálni a helyét, és vajon tud majd vigyázni magára az óhatatlanul felmerülő veszélyekkel és kihívásokkal szemben. Így utólag már, hála Istennek, elmondhatjuk, hogy Zsófi várakozásunkat felülmúlva, rövid időn belül nagyon otthonosan érezte magát új közegében. Persze, ahogy nemrégiben elárulta, az első hetekben, hónapokban sokszor volt elkeseredett, letört, a honvágy is gyötörte, s emiatt többször is sírt. Persze ezt akkor nem árulta el nekünk, nehogy nyugtalankodjunk miatta. A beilleszkedéséhez természetesen több helyről is érkezett segítség. Kedves ismerősünk és barátunk, Molnár Ilona tanárnő, igazgatónő révén, az ő egyik régi ismerősénél, a volt egyetemi osztálytársánál sikerült nagyon jó helyen, Budapest belvárosában egy épp megürült, kiadó lakást szereznünk. Külön szerencse volt, hogy a lakás tulajdonosa, a bérbe vett lakással szemben lakik. Így Zsófit teljes biztonságban tudva, könnyebb szívvel indítottuk útnak és hagytuk magára a nagyváros rengetegében.
Zsófi viszonylag rövid időn belül évfolyamtársai között barátokra lelt. Nem sokkal később megismerkedett egy fiúval a baráti társaságból, közelebbi barátságba kerültek, pontosabban fogalmazva, megtalálta őt a szerelem. Az ő boldogságukon, az érzelmi dolgokon túl, nekünk szülőknek is ez a kapcsolat megnyugvást jelentett abból a szempontból is, hogy András született pestiként, alaposan ismerve a helyi viszonyokat, elnavigálta Zsófit, és biztonságban éreztük őt mellette. Csak hab a tortán, hogy Andrást mi is egy komoly, intelligens fiatalembernek ismertük meg.
Nagyon büszkék vagyunk Zsófira, hogy távol az otthonától, saját erejéből, szorgalmából és kitartásával elérte azt, amit szeretett volna és célul tűzött ki. Bebizonyította nemcsak nekünk, hanem magának is, hogy ha valamit nagyon akar, azt el tudja érni, mert van hozzá ereje és hála Istennek, tehetsége is. Szívből kívánjuk neki, hogy az életben minden legalább így sikerüljön, mint most ez az egyetemi tanulmány. Csak arra kérjük, egyet ne felejtsen el sosem, hogy honnan indult, kik az ősei, milyen szellemben, erkölcsben nevelték a szülei és a legközelebbi hozzátartozói. Ne felejtse el azt sem, hogy az istenhit, a kultúra, a hagyomány és az anyanyelv, tehát az ilyen alapokon megszerzett tudás teszi az embert erőssé, állhatatossá, de ugyanakkor alázatossá, egyszóval emberré, magyarrá.
A diploma megszerzése után tovább folytatta tanulmányait menedzsment szakon angol nyelven ugyancsak az ELTE-én, ahol jelenleg másodéves. Közben Andrással eljegyezték egymást, amihez kívánok édesanyáddal, testvéreddel és családjával, rokonaiddal, barátaiddal együtt sok szerencsét és boldogságot Ady Endre szavaival:
"Az élet szólít, eredj utadra.
A tudás legyen fegyvered.
Így lesz a harc a bátrak harca,
S aki ember, Emberebb. "
Szigeti Zsófia vallomása tanulmányairól
2015-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanultam Budapesten a keleti nyelvek és kultúrák szakon – japán volt a főszakom, koreai pedig a minor szakom.
Az első félévekben könnyebben birkóztam meg a nyelvórákkal, hiszen nem volt számomra ismeretlen a nyelv, előtte már több éven keresztül magánúton tanulta ezeket a nyelveket. Azonban hamar elveszítettem ezt az előnyöm a gyors tempó miatt, hiszen tanáraim a 3 év alatt minél több ismeretet igyekeztek átadni.
A hétköznapi nyelv és szaknyelv órákon kívül sok-sok tantárgy szólt a japán kultúráról. Japán kultúra és társadalom, japán történelem, japán irodalom és hasonlók mind-mind a japán kultúra egy újabb szeletével ismertetett meg. Ez utóbbi kivívta az általam leginkább kedvelt titulust, hiszen már a magyar irodalmat is szerettem tanulni, így ez inkább volt szórakozás, mint fáradság. Ezek mellett koncentrálnom kellett a koreai nyelv – és kultúraismeretet fejlesztő tantárgyaimra, amiknek köszönhetően egy összetettebb kép született meg bennem az ázsiai országokról.
Hamar eljött azonban az államvizsga ideje 2018-ban. Ez a végső kihívás három felvonásban próbáltatott meg: egy japán nyelvi szóbeli, egy japán írásbeli, végül egy magyar szóbeli, amin az egész három éves anyagot számon kérték. Köszönhetően azonban a szeretteim jókívánságainak, segítségének, megannyi imámnak és talán egy kicsit erőfeszítéseimnek is, sikerült a három kedvenc tételemet húznom, amiket tökéletesen be tudtam mutatni a tanáraimnak, sőt még kedélyes beszélgetésre is maradt idő.
Jelenleg már másodéves menedzsment szakos vagyok az ELTE-én, ahol a fő tantárgyakat angolul tanulom. Sokat kell tanulni, hogy jó legyen az átlagom, mert csak akkor kapok ösztöndíjat. Eddig minden a számításaim szerint sikerült, remélem a jövőben is így lesz. Köszönet mindenkinek mindenért.
Egy lány a Csallóközből, Zsófi
